Ugyanarra az egyetemre és évfolyamra jártunk. A gondviselésnek köszönhetjük, hogy az egyetemi évek alatt egyszer sem futottunk össze egy buliban sem, különben nem biztos hogy házasság lett volna a találkozásunkból. Szóval a diploma megszerzése után, 2010 decemberében egy sorsszerű találkozásnak köszönhetően lettünk egy pár. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor megláttam Gábort egy régi szórakozóhelyen a csocsó asztal mögött, ahogy felnéz és összeakad a tekintetünk. Kiszállt a játékból és leült mellém, beszélgettünk. Szikrázott és vibrált a levegő... Az este folyamán végig figyelt engem. Amikor indult haza, odajött elköszönni, az én fejemben pedig átsuhant a gondolat: "De jó lenne, ha rám írna iwiw-en". Ha hiszed ha nem kedves Olvasó, így is lett. Két ünnep között szabadidőnkben más se csináltunk csak chat-eltünk msn-en. Meghívott Pestre Szilveszterezni, de féltem igent mondani, de végül az Újév első pár napját Pesten töltöttük együtt. Majd három hónap után fejvesztve költöztem fel hozzá Budapestre. egy év múlva megkérte a kezem, és 2012-ben összeházasodtunk. Azóta két gyönyörű lányunk született. Házasságunk nyolcadik évére pedig a következő érzésekkel éltük az életünket:

​

Gábor szavait idézem: "A vállalkozásomban sikertelenséget éltem meg minden nap, állandó kérdésünk volt: “de hol a pénz?” Napi 10-12 órát dolgoztam eredmény nélkül és ha tehettem volna, szívem szerint még többet is dolgoztam volna. Munkamániás voltam, de hiába hallottam Edinától, hogy sokat dolgozom és fontosabb nekem a munka mint ők, nem értettem miért gondolja így, hiszen én csak a család megélhetését akartam bitosítani. Mikor kimerülten hazaértem, nem volt kedvem a családommal lenni. Legtöbbször zombiként nyomkodtam a telefont a kanapén. Nehézségnek éltem meg hogy velük is foglakoznom kell, hisz pont elég volt a saját belső küzdelmem a sikertelenségemmel, amiből nem láttam kiutat. Ezt kifele nem mutattam, hisz ki akarja bevallani hogy kudarcot vallott?

Férfiként őrülten hiányzott, hogy otthon boldog és mosolygós nő várjon. Ehelyett elvárta, hogy együttérezzek vele a szenvedésében. Nem tudtam hogy tűnt belőle az a varázs, ami miatt egykor beleszerettem, de egy szürke árny lett belőle. Nem éreztette velem, hogy fontos vagyok, vagy hogy számít neki mindaz, amit értük teszek."

​

És akkor lássuk az én belső világomat: Sosem éreztem magam sem szépnek, sem csinosnak. A boldogtalan férjemet látván viszont annál inlább éreztem: csapnivaló feleség vagyok. Az anyaság folyamatos kihívásában szenvedtem és címeres sz@ranyának neveztem ki magam. Mélységes önbizalomhiányban és  állandó megfelelni akarásban éltem. Utáltam főzni, takarítani, és a család házi rabszolgájaként éltem minden nap és ettől megintcsak rendkívüli módon szenvedtem. Azt éreztem Gábornak fontosabb a munka mint mi, otthon nem segített és “természetesen” problémáink voltak a szexualitással is. Az intimitásunk miatti nehézségekkel való folyamatos szembesülés csak még inkább erősítette a rossz érzéseimet. És mikor megkaptam a kérdést: "Mi újság, hogy vagytok?" én erre a helyzetre mondtam, hogy "Köszönöm, jól vagyunk!"...

​

Ugye kedves Olvasó, milyen egyértelmű, hogy nem a valóságot mutattuk kifele? Nekünk ez akkor nem volt ilyen egyértelmű és bizony rengeteg embert látunk magunk körül, akik ugyanígy éreznek és ugyanígy nem mutatják és nincsenek mindennek tudatában.

 

Az életünk minden területére igaz volt, hogy hiába küzdöttünk lélekszakadva, hiába jártunk képzésekre, a változni akarásba beletolt maximális erőfeszítéseink ellenére az eredmény minimális volt, kicsi változásokat és gyors visszaeséseket tapasztaltunk. Gábor vállalkozása nem ment fényesen, kudarcok és veszteségek érték egymást, és sorra rossz döntéseket hoztunk.

 

A megoldást keresve 11 éven keresztül 11 féle energetikai, spirituális, ezoterikus technikát és módszert próbáltam ki (egy idő után Gábor is elkezdett dolgozni magán), kétségbeesve jártam oldásokra, kezelésekre, gyógyításokra, hogy változás legyen az életünkben, és bár minden alkalom megkönnyebbüléssel ért véget, ez a jó érzés mindig eltűnt.

Eleinte 1-2 hétig is eltartott, de ez egyre és egyre rövidült. Nem is értettem akkor ezt, de hittem mindig jobb lesz az oldásokkal. Mindaddig amíg egy napon arra ébredtem, hogy kivagyok az élettől. Az önbizalomhiány bennem nem múlt, a köztünk fennálló szexuális probléma pedig egyre inkább mélyült. Mindemellett türelmetlen és kiabálós anyuka lettem (pont olyan amilyen soha nem akartam lenni), nem találtam már semmiben örömet, kiveszett belőlem az élet, és kerestem azt, hogy hol vesztem el.

Egyszerűen éheztem a napi több oldásra/kezelésre, hogy túléljem az életemet. És ekkor felmerült bennem a keserű kérdés, sok évnyi önmunka után (amibe sem időt sem pénzt nem sajnáltam): “Valóban ez lenne az élet? Azért születtem meg, hogy a jó érzés két oldás között valameddig tartson csak amivel túlélni próbálok ebben a mélységes nyomorult érzésben?”

 

Ekkor sodorta elém az élet a mentoromat, Vicsápi Natit, (a közös történetünket a Mentorunk menüpont alatt olvashatod) akinél végül Gáborral mindketten elindultunk a Natimethod szerinti változás útján, ahol nem is sejtettük, hogy mi vár ránk. És hogy mi várt ránk? Megértettük mive hoztuk létre az összes rosszat az életünkben, átírtuk/átalakítottuk ezt a létrehozó mechanizmust, megbékéltünk elfogadhatatlannak hitt fájdalmakkal, és szembenéztünk mindennel ami régóta arra várt, hogy megtaláljuk. Megtaláltuk a belső békénket, újra egymásra találtunk, és olyan szeretetteljes kapcsolatunk lett a gyerekeinkkel, ami addig csak a képzeletemben élt.

​

A lányainkkal teljesen megváltozott a kapcsolatunk: képesek vagyunk őket feltétel nélkül szeretni, és szeretve határokat szabni, amikor kell. Eltűntek az elvárásaink, és már nem erőszakoljuk rájuk az akaratunkat.

​

Sokakban felmerül ilyenkor, hogy ez azt jelenti, hogy azóta egy rózsaszín habos felhőn csücsülve éljük az életünket?

Kedves Olvasó, egyrészt a régi életünkhöz képest a mostani valóban felér egy habos-babos rózsaszín felhővel. Másrészt természetesen az élet továbbra is zajlik velünk és körülöttünk, de teljesen más ahogy megéljük a felmerülő helyzeteket, eseményeket. A negatív érzések és reakciók minimálisra csökkentek az életünkben.

Míg korábban kétségbeeséssel és félelmekkel reagáltunk egy felmerülő dologra, most kimaradnak ezek a reakciók, nem esünk szét, hanem nyugalommal és bizalommal állunk a dolgok elébe és keressük, merre és mi legyen a következő lépés. Tehát: nem katasztrófaként éljük meg a dolgokat ahogy korábban, hanem megoldandó feladatoknak. És ezért tudnak nagyszerű megoldások születni akár párkapcsolattal, gyerekekkel, munkával kapcsolatos vagy egyéb dolgokra.

​

Életünk minden területén megfordult velünk a világ és egyszerűen nem fér a fejünkbe, hogyan élhettünk úgy, ahogy éltünk annakelőtte.

 

A változás útján megtaláltuk a küldetésünket is: megmutatni az embereknek, hogyan lehet valódi önmagukként, boldogan élni és segíteni őket ebben a változásban.

 

Hálásak vagyunk minden egyes módszer és technika minden egyes alkalmáért, mert nélkülük nem éltünk volna túl és nem találtunk volna a tudatosságra!

​

A tudatosság nem módszer, nem technika, itt nincsenek kezelések, sem tisztítások. Ez a valódi Önmagad felfedezése, amit TE, az önmagad felé fordított figyelmed által érsz el, úgy, hogy a megszokott negatív viselkedéseidet, szokásaidat, és érzelmi folyamataidat először felismered, kristálytisztán meglátod, és képes leszel abbahagyni és olyan folyamatokkal felülírni őket, amikkel minőségi életet tudsz kialakítani. Ezt csak úgy vagy képes elérni, ha valaki vezet az úton, aki ezt már megcsinálta.

 

Ha én képesek voltam rá, Te is az vagy! Ebben tudlak Téged segíteni!

​